Tájkertek kialakulása 4. rész

A MŰVÉSZETI ÁGAK LÁZADÁSA

A tájkertben megjelenő természet sokkal inkább a költészet, a festészet és a történelem által tükrözött természet volt, amelynek értő befogadása iskolázott esztétikai érzéket és átfogó műveltséget tételezett fel a szemlélő részéről.

Stourhead (Wiltshire),
az Apollo-templom (1765) látképe

A kert képként való megjelenítése visszahatott más művészeti ágakra is, A szobor kiszabadult az építészeti keret szimmetriájából, önálló emlékmű lett a képszerűen elrendezett kerti környezetben. Többé nem isteneket, és természeti erők allegorikus megtestesítője, hanem nagy embereket, tetteket és eszméket örökít meg, felfokozott érzelmekkel telítve. A tájkert volt a gyökere a 19. század emlékműkultuszának. Az építészet a szó szoros értelmében elvesztette központi szerepét. Legfőbb példaképül most már Andrea Palladio (1508-1580) klasszikus formái szolgáltak. A barokk pavilonok és kerti lakok helyét újfajta, csupán díszítő rendeltetésű építészet (ornamental architecture) foglalta el a kerti tájban, staffázsként és hangulathordozóként - a kert pedig, mint megkomponált környezet és gondosan megválogatott növényi együttes, keretet adott az építményeknek és hatásosakká tette őket.

A képzettársítások felidézésére hivatott staffázsépítméneket különféle történelmi és egzotikus stílusok jelmezeibe öltöztették: klasszikus templomok állnak gótikus kápolnák mellett, török mecsetek, római romok és kínai pagodák szomszédságában, melyek sokesetben az építészettörténet híres emlékeinek idézetei. A tájkertekben került kipróbálásra mindaz, ami később a 19. században meghatározta városaink arculatát.

Jellegzetes angol időjárás az Apollo-templomból filmezve

Az "ornamental architecture" alkotásai a természeti képek értelmezését szolgálták. Ezek elsősorban jelentéshordozók voltak, de idővel egyre inkább előtérbe került hangulathordozó jellegük. A kertművészet fő célja az lett, hogy nagyobb izgalomba hozza az érzékeny szemlélő fantáziáját, mint a pusztán természeti táj látványa. Ám egy idő után már az a veszély fenyegetett, hogy a kert-kép tisztán esztétikai hatóereje teljesen önállósítja magát, a romantika felfokozott szubjektív érzelmessége pedig túllép a kert határain, s valóságos tájakat tölt meg történelmi és érzelmi tartalmakkal.