Árkádia és Utópia között 1. rész

A tájkert az Árkádia és Utópia közötti feszültségi térben helyezkedik el, az elveszett Paradicsom utáni sóvárgás és egy valóban humánus és liberális társadalom vágyképe között. 

Ezért, ha schilleri értelemben gyakran a "szentimentális" jelzőt társítják is hozzá, távolról sem visszafelé tekintő, éppen ellenkezőleg: az önmagát megvalósítani képes, felszabadított természet látomása csak egy többé vagy kevésbé konkrét politikai és társadalmi eszményhez kapcsolódva nyerte el aktuális értelmét. A moralizáló feliratok, valamint a példaképnek tekintett hősök és vágyott történelmi idők megidézése paradox módon egy eljövendő szellemi otthon kijelölését szolgálják.

Sir Robert Walpole

Már Shaftesbury is megfogalmazta, hogy a korai liberális eszméket kifejező művészetnek nem az udvarokból kell kinőnie, hanem a szabadság talajából. A polgári szellemiségű Angliában a hatalom és az erkölcs elváasztása általában azt a feladatot rótta a művészre, hogy egyrészt soha nem látott szarkazmussal támadja a tökéletlen valóságot, másrészt pedig megjelenítse a felvilágosodás társadalmi és humanitárius eszményeit, az udvari konvencióktól megszabadított érzelmek és szenvedélyek egész gazdaságát.

Nem véletlen, hogy a tájkert London környékén, ellenzéki beállítottságú nemesek, politikusok és költők csoportjának vidéki birtokain és villái körül jelent meg legelőször. Ez a csoport a parlamentben a liberális elvek aláásása ellen küzdött az első Hannover-házi angol királyok, I. György (uralk. 1714-1727), és II. György (uralk. 1727-1760) korában, s mindenekelőtt Sir Robert Walpole (1676-1743) miniszterelnök whig kormányzatának korrupciója és hatalmi túlkapásai ellen szállt síkra. Még a csalódott whig politikusok is szövetségre léptek egykori ellenfeleikkel, a Lord Bolingbroke (1678-1751) vezette megreformált torykkal, s ennek eredménye az ellenzéki Country Party megalakítása lett. Bolingbroke a parlamenti ellenzék feladatának meghatározásakor véglegesen úgy fogalmazott, hogy a cél az erkölcs védelmezése a kormányzat korrupcióval és visszaélésekkel fenyegető hatalomgyakorlása ellenében. A hatalom és az erkölcs, a létező és a kívánatos szembeállítása áttevődött a város és a vidék megítélésére is: ellentétes végletekként fogták fel őket, és ennek következtében a kert - mint szimbolikus hely - új, aktuális jelentést nyert.

Lord Bolingbroke

A vidék egészséges paraszti életének szembeállítása a város erkölcsi romlottságával gyakran alkalmazott toposz. Most azonban, 1714 után, a hannoveri választott királyok trónra lépését, majd a politikai morál elvesztése miatt érzett csalódást követően, teljesen más értékelést nyert a vidékre való ideiglenes visszavonulás (retriement). A vidéklakó optimizmussal szemlélte magát, mint aki az állammal és a társadalommal kapcsolatos új ezsmék előharcosa, egy eszményi elit tagja, s a jobb jövő reményében pillanatnyilag várakozik.

Az 1717-től létesülő spekulatív szabadkőműves páholyokban eszményi közösség szerveződött, amely még a régi párthatárok fölött is összekapcsolta az ellenzékieket, s amely a kontinensen s felvilágosult élcsapatnak tekintette magát. Az egyenlőség és testvériség alapján álló titkos társaságok egy emberbarát társadalmi eszmény szószólói voltak. A kerttulajdonosok, sőt a kerttervezők közül is sokan páholytagok voltak - s ez a tájkert értelmezésénél figyelemre méltó nézőpont, amelyet az újabb kertkutatás egyre inkább tekintetbe vesz. Ez a nézőpont egyfelől megvilágítja a befogadás útjait, amelyeken az új kertstílus Angliából kiindulva elterjedt a kontinensen - ezen túlmenően pedig támpontot ad néhány kertrészlet értelmezéséhez is.